Úgy tűnik, elhúzzák Magyar Péter mentelmi ügyét az Európai Parlamentben
Lezajlott az első EP-s szakbizottsági ülés Magyar Péter mentelmi ügyében, amit a magyar hatóságok a telefonlopási ügy miatt kértek ki Brüsszeltől. Itt vannak a fejlemények.
Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert.
„Persze, hogy nem döntött Magyar Péter mentelmi jogáról az illetékes brüsszeli sóhivatal a minapi ülésén. Még meghallgatásokat sem tartottak, mindössze »eszmecsere« zajlott. Rágják a gittet. Minek is kapkodnának? Hiszen csupán fél éve történt az eset, hogy az Övcsatos némi cefrétől idegállapotba került az Ötkert nevű mulatóban, kislányoknak tette a szépet, majd elvette az ő botrányos viselkedését fölvevő vendég telefonját, és azt a Dunába hajította. Micsoda államférfi!
Ámokfutásáért természetesen a mai napig nem kért bocsánatot. Miként a mindennapos rágalmaiért, közveszélyes álhíreiért, őrült riogatásaiért sem szokott. (Internetblokkoló, kétezer titkosszolga, járó motorú kormányrepülők, Aszad repülője, moldáv embercsempész, bezzegrománia és a többi rögeszmés hantázása.)
Bár megdönthetetlennek tűnő bizonyítékok – videók és tanúvallomások – szólnak a dúvad-politikus bűnössége mellett, a brüsszeli gittegylet (a jogi szakbizottság) nem óhajtja elsietni a dolgot. Egyébként ugyanez az unió, amely fél év alatt képtelen fölfüggeszteni egy randalírozó mentelmi jogát, máskülönben Magyarországot szokta tíz- és százmilliókra elmeszelni egyes büntetőügyek elhúzódása miatt. Kedves tőlük, ugye?
Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert. Pestiesen szólva: szorongathatják a golyóit. Ő pedig cserébe – »agyhalott« tiszás képviselőtársaival karöltve – lelkesen végrehajt bármit, amit előírnak neki.
Ha Manfred Weberék parancsba adják, akkor a tiszások ukrán zászlós pólóban szlává ukrájinyiznek az Európai Parlamentben. (Miközben az ukrán latorállam egy évtizede terrorizálja a magyar kisebbséget, megfosztotta testvéreinket legalapvetőbb anyanyelvi, kulturális, oktatási jogaiktól. Magyar Péterék tojnak rá.) Bármilyen Magyarország elleni döntést, pénzmegvonást, boszorkányüldözést megszavaznak, csak Péterke mentelmi joga megmaradjon. A szivárványos marhaságokra és a migrációs paktumra is áldásukat adták, naná.”
Ezt is ajánljuk a témában
Lezajlott az első EP-s szakbizottsági ülés Magyar Péter mentelmi ügyében, amit a magyar hatóságok a telefonlopási ügy miatt kértek ki Brüsszeltől. Itt vannak a fejlemények.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala